Interjú

"Dobáltuk egymást fazekakkal"

Szekeres András, Barbaró Attila - Junkies

  • Kovács Bálint
  • 2014. július 19.

Zene

Idén húszéves a Junkies. Az énekessel és a gitárossal arról beszélgettünk, hogy mikor érték majdnem utol népszerűségben a Tankcsapdát, hogy miért kezdtek poposodni, és hogy jobb-e a pörköltfőzés bográcsban, mint a világmegváltás.

Magyar Narancs: Ha muszáj lenne, hol tudnátok meghúzni a Junkies korszakainak a határait?

Szekeres András (a képen balról): Az első pár év útkeresés volt; ösztönösen ráéreztünk valamire, ami még nem volt Magyarországon, és ami talán nem is a technikai tudásunkból eredt, hanem a feelingből. Fiatalok voltunk, és áradt belőlünk az energia.

Barbaró Attila: Itthon még alig lehetett akkor hasonló zenéket hallgatni. Már majdnem elkészült a Káros az egészségre, amikor bejött a Green Day meg az Offspring, és mindenki odáig volt, hogy mennyire jók. Mi meg csak néztünk, hogy úristen, ezek ugyanazt csinálják, mint mi. Aztán minimális pénzből megcsináltuk a Vesztettél klipjét, és elkezdtük egész nap hívogatni az egyik tévé kívánságműsorát, hogy játsszák le. És ez bejött, egy idő után az emberek már maguktól kérték.

SZA: Át tudtunk adni valamit, ami nem volt különösebben egyedi, de amire - mint később kiderült - igény volt. Hétmérföldes csizmákkal törtünk a csúcs felé, de aztán a saját hatásunk alá kerültünk, és szétestünk. Túl sokat vállaltunk be, és igazi vezető híján csak sodródtunk - igaz, felfelé -, mindenféle tudatosság és tervezés nélkül. Visszanézve úgy látom, hogy teljesen elkerülhetetlen volt egy katarzis: végül már egymás ellen is fordultunk, már mindenki mindenkit ki akart rúgni. Ez 1999 végén volt, amikor már másfél éve folyamatosan turnéztunk, és nem titok, hogy gyakorlatilag állandóan tudatmódosító szerek hatása alatt álltunk, amitől már a hétköznapi lét is elég nagy nehézségekbe tudott ütközni.

BA: Volt olyan koncert, ahol konkrétan nem tudtunk fellépni, mert hátul dobáltuk egymást fazekakkal, aztán meg a közönség minket, úgy kellett elmenekülni. Az már kezdett átmenni cikibe.

SZA: Hát, az már átment. Szóval kellett tartanunk egy szusszanásnyi szünetet. Ekkor lépett be a képbe egy menedzser, Hangyássy László (Hangya), aki rendszert vitt az életünkbe. Körülbelül akkor kezdtünk hasznos tagjaivá válni a társadalomnak, addig csak nihil volt, meg...

MN: "Mihaszna züllött naplopók."

SZA: Pontosan. És itt zárult le az első korszak.

BA: Ez volt a kőkorszak. Utána összeszedettebbé vált a zenekar, lettek terveink, amiket még meg is tudtunk valósítani, néha már gondolkoztunk, lett buszunk, próbatermünk, normális felszerelésünk - minden, ami egy zenekarnak kell.

SZA: Át is estünk a ló másik oldalára, egy kicsit elüzletiesedett a dolog, kommerszebbé váltunk. Ennek a korszaknak az első lemeze a Tabu volt, amit, bár kultikus lett, én ki nem állhatok: az egy visszalépés volt. Úgyhogy meg kellett mutatnunk, hogy ki a főnök, és a 2001-es SX7 az egyik legjobb album lett, amit valaha elkészítettünk. Aztán következett pár gyengébb lemez, még a 2005-ös Szép új világ sem igazán erős lemez, bár vannak rajta jó pillanatok.

MN: Aztán jött egy nagyobb szünet. Miért?

BA: Mi már szerettünk volna egy új lemezt, de az akkori dobosunknak eltört a lába, és nagyon lassan gyógyult, mindig újabb meg újabb hónapokig húzódott.

SZA: Ha tudtuk volna, hogy így alakul, biztos megcsináljuk a lemezt másképp, de azért az is benne volt a dologban, hogy akkor kicsit úgy éreztük, már nem érdekel minket annyira a Junkies. Attiláéknak ott volt a Zorall, nekem a Stereomilk, a Junkies meg rutinná vált. De amikor tényleg elkezdett rossz irányba menni a dolog, rájöttem, hogy azért ez mégis nagyon fontos nekem, nem kéne elcseszni.

BA: A második korszakot a Degeneráció zárta le: akkorra már úgy éreztem, hogy ismételjük önmagunkat zeneileg és szövegben is, és már kínlódtunk a dalok írása közben, hogy kilépjünk ebből. Aztán végül jó lemez lett; Andris saját stúdiójában vettük fel, és annyit molyoltunk vele, amennyit akartunk, így az lett az első anyag, amin nem maradt semmi, ami utólag bántaná a fülemet. Viszont az azt megelőző négyéves szünet rosszat tett a zenekarnak: elkezdtek hanyagolni minket a fesztiválok, a közönség is megfogyatkozott: azelőtt megéltünk a zenekarból, de ez a szünet egy válságba torkollt.

MN: Mit értesz válságon?

SZA: Az én legfőbb problémám az volt, hogy folyamatosan kis kompromisszumokat kellett kötnöm, amiktől nem éreztem jól magam. Írtunk egy listát arról, hogy mit nem szeretnénk, és így visszaszereztük az önrendelkezési jogunkat: szerettem volna, ha mi dönthetünk az életünket befolyásoló dolgokban. És ettől azonnal elkezdtem újra jól érezni magam a bőrömben.

BA: Mindezt előadtuk Hangyának, aki úgy érezte, hogy ebben már nem tud segíteni, de teljesen baráti hangulatban váltunk el. Mi pedig 2011-ben tartottunk egy év szünetet, de csak kifelé: közben azért elkezdtük az új dalokat írni, most már mindenki együtt, nem kész dalokkal érkezve a stúdióba, és teljesen más felfogásban.

MN: Jót tett az egy év szünet?

SZA: Elsülhetett volna szarul is. Ráadásul egy poposabb lemezzel jöttünk ki, mint ami talán elvárható volt tőlünk, és ettől is volt bennem egy pluszstressz, hogy majd azt mondják, ezek is eladták magukat. De nem így lett.

BA: Amikor kijöttünk az új lemezzel, egy csomó új arcot fedeztünk fel a koncerteken, olyanokat is, akik annyi idősek sincsenek, mint a Junkies. És ez nagyon jó, mert egy zenekar addig tud előre menni, amíg tud frissíteni a közönségén. És egy csomó olyan arcot is látunk, akiket már tíz éve nem. Ezek olyan visszajelzések, amiktől jól érezzük magunkat, és azt mondjuk, hogy jó, akkor csináljuk. Mert ha senkit nem érdekelt volna az új lemez, nem jöttek volna a koncertekre, szerintem hagytuk volna az egészet a picsába, akkor minek erőlködni? De bennünk is van még energia, a visszajelzések is jók, akkor miért ne?

MN: Mit jelent az előbb említett "más felfogás" a lemezkészítésben?

BA: Más irányba mentek el a szövegek: már nem akarjuk megváltani a világot. Már nem érdekelnek a társadalomkritikus szövegek, mert úgy érezzük, már mindent megírtunk, és amit tizenöt éve mondtunk, az ma is ugyanúgy érvényes, akárki is van épp hatalmon.

SZA: Engem már a csajok érdekelnek, a bulizás, a kislányom, a horgászás meg a pörköltfőzés bográcsban. Nyilván megöregedtem, nem tudnék már pózból olyasmiről írni, ami nem foglalkoztat. A Tankcsapdáról el tudom hinni, hogy még érdeklik őket az ilyen témák, hogy "Magyarország, mi a fasz van veled", de én már kurvára leszarom.

BA: Szóval a harmadik korszak 2012 decemberében kezdődött a Mi van veled? Semmi? lemezünkkel. Erről egy számmal még a Petőfi rádióba is sikerült bejutnunk, amire még sosem volt példa, korábban legfeljebb kis rockrádiók játszottak.

SZA: És a petőfis slágerlista élére kerüléssel meg a Fonogram-díjjal elértük, hogy legitim státuszba kerüljünk. Mert korábban hiába mozgatott meg a Junkies esetleg több embert, mint egy-egy mainstream előadó, mindig fekete bárányok voltunk, de ez ezzel megszűnt. És hát tegyük már fel a kérdést: melyik jobb, egy sikeres zenekarban játszani, vagy egy sikertelenben? És ha az ember jól érzi magát, valahogy minden jobban sikerül, amihez hozzányúl.

BA: Szeretjük csinálni, amit most csinálunk, ez a poposodás is egy belső igény volt: mostanában ilyen zenéket hallgatunk.

SZA: Én már nem is igazán hallgatok rockzenét.

MN: Volt köztetek és a Tankcsapda között rivalizálás?

SZA: Lukács Lacival 95-ben ismerkedtünk meg, amikor lejött egy koncertünkre. Azóta tök jó haverok vagyunk, főleg a közös turnénkon barátkoztunk össze. Az ő 97-es lemezük, a Connektor :567: nagyon nem jött be nekik, pedig a magyar rocktörténelem egyik kiemelkedő anyaga. Akkor nekik elkezdett lefelé vezetni az út, nekünk meg a Nihillel felfelé, így volt egy időszak, amikor majdnem elértük őket, csak a már ecsetelt okokból mi nagyon elcsesztük, ők meg korrigáltak.

BA: Régebben, amíg nem volt Depresszió meg Road, hasonlítgattak minket a Tankcsapdához, pedig más a zene is, meg Andrisnak is teljesen másmilyen a hangja. De azt nem is tagadom, hogy a szövegeikkel tényleg nagyon nagy hatással voltak rám. Amikor meghallottam A legjobb méreg lemezt, azt mondtam, bassza meg, pont ilyet szeretnék én is csinálni, valami ugyanilyen ütőset.

MN: Csak hatásról van szó, vagy volt, hogy konkrétan kölcsönvettetek valamit?

BA: Szerintem sose nyúltunk le senkitől, mondjuk, egy konkrét riffet - erre vigyáztunk is -, inkább csak hangulatokat, hangzásokat. Persze olyan van, hogy egy téma benne van a levegőben; volt, hogy megírtam egy számot, és még mielőtt kiadtuk volna, meghallottam majdnem ugyanazt valaki mástól, még ugyanolyan szavak is voltak benne - pedig nem hallhattuk egymást.

MN: Ma mit lehet elérni egy Junkieshoz hasonló zenekarral? Megtölthet a Tankcsapdán kívül még egy magyar rockzenekar arénákat?

BA: Előbb-utóbb biztos lesz ilyen, de nem hiszem, hogy mi leszünk azok, és nem is nagyon hajtunk erre. Ma a kevesebb több alapján működik a zenekar: körülbelül hat olyan város van az országban, ahol érdemes, mondjuk, télen játszani - és csak egyszer megyünk egy évben, nem kétszer. A közönség már megválogatja, hogy melyik zenekarra megy el; nincs rá ezerötszáz forintjuk, hogy bejöjjenek, úgyhogy elmennek a klub elé egy kannás borral, és ott megy a buli. Ez nagyon szomorú; a kétezres évek elején még nem volt ilyen probléma, sőt a Wigwamba akár még zenekar nélkül is lejött 3-400 ember, a mi koncertjeinken meg volt, hogy ezerháromszázan voltak. Ma, ha behozol háromszáz nézőt, már jónak számít.

A Junkies 20. és Szekeres András 40. születésnapja alkalmából a zenekar június 20-án lép fel a Barba Negra Trackben.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.